impresszum
building bridges
A szövetség rendeltetése a határon átnyúló tevékenységet folytató vállalkozók és vállalkozások, valamint azok németországi megbízói számára térítésmentesen történő érdekképviselet biztosítása. A határon átnyúló tevékenységet folytató vállalkozásoknak sajátos jogi, adózási és gazdasági keretfeltételeknek kell megfelelniük, amelynek szakmai ismerete a vendéglátó országban elérni kívánt gazdasági siker elengedhetetlen feltétele. Ugyanez vonatkozik a vállalkozások megbízóira, a résztvevő országok hatóságaira és bíróságaira, melyek azzal a kihívással szembesülnek, hogy a határon átnyúló tényállásokat, különösen azokat, amelyek a vállalkozási szerződés és a munkaerő-kölcsönzés keretein belüli munka- és a társadalombiztosításjog alapján a munkavállalók kiküldetését érinti, megfelelően és jogi szempontból is helyesen ítélhessék meg. Az IGTU ezért célul tűzte ki magának, hogy tanácsot és segítséget kíván nyújtani azoknak a belföldi és nemzetközi vállalkozásoknak és vállalkozóknak, melyek az emberi erőforrás területén nyújtanak határon átnyúló szolgáltatásokat, (és) különösen azoknak, akik vállalkozási szerződés és munkaerő-kölcsönzés keretein belül dolgoznak Németországban, valamint megbízóiknak. Továbbá szeretné a német törvényalkotás, közigazgatás és igazságszolgáltatás figyelmét e vállalkozások érdekeire felhívni. Ezeket a célokat szövetségünk rendezvényekkel, konferenciákkal, kongresszusokkal, szakmai kiadványokkal és jogi kérdésekről szóló tudományos munkák megvalósításával és azok támogatásával kívánja megvalósítani, amelyek a határokon átnyúló vállalkozói tevékenység szempontjából fontosak.
Az IGTU jogi, adózási, szervezési és biztosításjogi kérdésekben, mint elsőszámú és központi kapcso- lattartó személy nyújtja szolgáltatását és közvetíti a tanácsra szorulókat a hatóságokhoz és a határon át- nyúló ügyekben járatos szakemberekhez. Hírlevelek, szemináriumok és kiadványok formájában tájékoztatja tagjait rendszeresen az aktuális jogi, adózási és gaz- dasági fejleményekről, valamint a vállalati kockázatok lebiztosításának lehetőségéről a határon átnyúló te- vékenység keretében. Az IGTU olyan ország vállala- tai esetében is rendelkezik különleges szakmai tapasz- talattal a határon átnyúló te- vékenység összes kérdéseiben, amelyek az Európai Unióhoz való csatlako- zás előtt állnak, ill. már a csat- lakozási fázisban állnak. Az IGTU egyes részlegeit kivétel nélkül olyan szakem- berek vezetik, akik már évek óta részt vesznek a határon átnyúló tevékenységet folytató vállalatok jogi, adózási, emberi erőforrási, vezetési és pénzügyi tanácsadási, valamint a biztosítási szakterületen nyújtott tanácsadásban.
Gyakorlati szempontból az IGTU egy fórumot kíván biz- tosítani a hazai és külföldi vállalatokkal való üzleti kap- csolatok létrehozásához. Ezen túl az IGTU klasszikus szövetségi munkát végez. Elismert szakmai szervezetként közvetlenül közhasznú célokat valósít meg. Nonprofit módon politikai, pártpolitikai és vallási kötöttségektől mentesen tevékenykedik.
Határon átnyúló tevékenységet folytató vállalatok és németországi megbízóik érdekszövetsége (bejegyzett egyesület) IGTU Insel 18 D-89231 Neu-Ulm Tel +49.731.921 435 25 Fax +49.731.921 519 81 info@igtu.eu www.igtu.eu Elnök / Michael Fröschl Alelnök / Sándor Szűcs Főtitkár / Alexander Milkereit
Michael Fröschl Elnök
Sandor Szücs Alelnök
consulting companies
overcoming  borders
contact us
consulting companies
overcoming borders
building  bridges
Határon átnyúló tevékenységet folytató vállalatok és németországi megbízóik érdekszövetsége (bejegyzett egyesület)
adatvédelmi nyilatkozat
download pdf
Bármely természetes és jogi személy lehet az IGTU tagja. A havi tagdíj jelenleg jogi személyek és üzleti tevékenységet folytató természetes szemé- lyek részére 50,00 €, továbbá természetes szemé- lyek részére 25,00 €. Az írásbeli tagfelvételi kérelem után az elnökség határozatot hoz.
Alexander Milkereit Főtitkár
deutsch english magyar

home contact
home contact